Degu - fürge és értelmes, épp mint egy majom!

 

A degu nem küllemével szokta felhívni magára a figyelmet: egyszerű, „vadas” színezetű, nem túl kicsi, nem túl nagy, a feje persze nagyon aranyos, de egyébként „semmi különös”. Akinek viszont volt már deguja, csak dicsérni tudja értelmét, kedvességét.

 

Egy degu szinte állandóan aktív, ezért nagy helyre van szüksége. Felejtsük el az ún. hörcsögketreceket! Legalább 70-80 cm hosszú, és ugyanilyen magas kertecet válasszunk, de ha lehetőségeink engedik, ennél is jóval nagyobbat. Kedvenceink jól másznak és ugranak, rendezzük be tehát változatosan a férőhelyet: szereljünk be polcokat, mászó-ágakat, és – köteleket, búvóhelyeket. A természetes anyagokból – leginkább nagypapagájok számára – készült játékok is jó szolgálatot tesznek. A deguk megszállott rágók, minden berendezés fémből vagy fából készüljön, mert a lerágott kis műanyag-darabkák veszélyesek lehetnek. Olyan ketrecet válasszunk, amelyiknek nem szinterezett a rácsa, mert a deguk a színes festéket is hamar eltávolítják! A fából készült berendezési tárgyakat rendszeresen cserélnünk kell majd.

 

A vizet önitatóban aduk, ezt kívülről erősítsük a rácsra. A legfontosabb táplálék a széna, ezt mindig korlátlan mennyiségben biztosítsuk. Magkeveréket és kifejezetten a deguk részére összeállított eleséget is vásárolhatunk, ezt a széna mellett kiegészítésként adjuk. A magkeverékben minimális legyen a napraforgó és más, energiadús magok aránya, mert a deguk meglehetősen hízékonyak! Legjobb, ha a szárazeleséget a szénába szórjuk, és egyéb helyekre rejtjük, így az állatoknak keresgélniük kell, ez elfoglalja őket, éppen úgy, mint a természetben.

 

A deguk sajnos roppant hajlamosak a cukorbetegségre, ez többnyire gyógyíthatatlan hályogban jelentkezik. Megelőzésképpen a táplálék cukortartalmát kell a lehető legalacsonyabb szinten tartanunk. Ne etessünk cukros, tejes, mézes, és egyéb energiadús kiegészítő eleségeket, válasszunk inkább a szárított növények és szénakülönlegességek közül! A gyümölcsöket is mellőzzük, inkább zöldségfélékkel kínáljuk meg őket rendszeresen.

 

Mivel társas állatok, igénylik a folyamatos kapcsolattartást fajtársaikkal. Feltétlen legalább két állatot tartsunk együtt, ezek legyenek azonos neműek vagy egy ivartalanított hím és nőstényei (így nem kell a folyamatos szaporulat terheit és felelősségét viselnünk!).

Kedvenceink hamar meg fognak szelídülni, örömmel közelednek felénk, és megfelelő foglalkozás esetén hagyják magukat felemelni és vakargatni is! Különösen értelmesek és érdeklődők, ki lehet engedni őket a szobában is, persze mindig csak felügyelet mellett!

 

 

Vissza a cikkek oldalra