Hullámos papagáj

 

Papagájokat már több száz éve tartanak otthonaikban az emberek. Ez nem véletlen: élénk színeikkel, intelligenciájukkal, humorukkal mindenkit levesznek a lábukról.

A hullámos papagáj a XIX. században érkezett Ausztráliából, és hamarosan meghódította Európát. Könnyen szaporodik, és a tenyésztők számtalan színváltozatot állítottak elő. Kis méretű, ez elhelyezését is megkönnyíti, és szinte ugyanolyan értelmes, mint a nála jóval nagyobb testű fajok.

 

Elhelyezésére számtalan kalitkát kínál a kereskedelem, de semmiképpen ne válasszunk részére 50-60 centiméter hosszúnál kisebbet. Ne felejtsük: hiába engedjük is ki rendszeresen a lakásban, kedvencünk ebben fogja tölteni élete nagy részét. Az ülőrudakat úgy helyezzük el, hogy madarunknak szárnyát is kelljen használni, ha egyikről a másikra akar ugrani. Praktikus az önitató, de természetesen ebbe is naponta töltsünk friss vizet.

 

Madarunk etetésére speciális magkeveréket vásárolhatunk. Sokféle hullámos-eleség kapható, olyat válasszunk, amelyik változatos, nem csak 2-3 féle magot tartalmaz. Használhatunk önetetőt is, de sűrűn ellenőrizzük, nem akadt-e el benne az eleség. A hullámos papagáj a maghéjat ügyesen leválasztja a magról, és annak csak a belsejét fogyasztja el. Mindig figyelmesen ellenőrizzük az etetőt: Sok papagáj halt már éhen, mert a gazdája azt hitte, még teli az etető, pedig csak az üres maghéjak voltak benne!

 

A mageleség mellett készen kapható ún. lágyeleséget, mézesrudakat és egyéb kiegészítő eleségeket is adhatunk. Nagyon szeretik a fűmagvakat, hiszen őshazájukban szinte kizárólag ezekkel táplálkoznak. Naponta adhatunk zöldeleséget is: kedvelik az almát, egyéb gyümölcsöket, a sárgarépát, a céklát, paprikacsumát, de a szabadban is szedhetünk nekik gyúkhúrt és pitypanglevelet.

 

Sajnos ma is legtöbben egy hullámost gondoznak, pedig társas állatok, eredetileg óriási csapatokban élnek. Tartsunk tehát több madarat, legalább egy párt, de egy, a fent említett, megfelelő méretű kalitkában 3-4 papagáj is könnyen elhelyezhető.

 

Az állatboltokban mindig kapható hullámos papagáj, de aki egy kis érdekességre vágyik, tenyésztőknél vásárolhat ún. sztenderd hullámost is. Ez az alapváltozatnál nagyobb, látványosabb, és a legkülönlegesebb színekben is beszerezhető. Ők azok a madarak, amelyeket lelkes híveik kiállításokon mutatnak be, és versenyeztetnek. Kicsit nyugodtabb is, mint a „bolti” madarak, de minden szempontból ugyanúgy tartható, mint azok.

 

 

Vissza a cikkek oldalra