Moszkva, 2008. május 10.
(for the English language report
please cklick here)

Az orosz "Tengerimalac Világ" Klub ismét egy speciális rendezvényre kért fel bírálni: a szőrstruktúra-fajták és a skinny számára rendeztek kiállítást.
A 7 fajtában összesen 130 állatot neveztek. Ennyi állat bírálata meglehetősen nagy feladatnak tűnt, de a tolmács és az írnok munkájának és általában a szervezés színvonalának köszönhetően délelőtt fél 11 és este 6 között minden bírálat és összevetés lezajlott. Mindez úgy, hogy minden egyes osztály összevetésénél az összes (!) állatot nyílt indoklással sorolni kellett. Közben minden kiállító folyamatosan, már az egyes bírálatok után kézhez kapta a bírálati lapot, a diplomát és - győzelem esetén - a rozettát is.
Az állatokat Kölyök, Fiatal, Felnőtt, és Nyírt (hosszúszőrű fajták esetén) osztályokba nevezték. Minden osztályban külön hím és nőstény győztest választanak, majd a két győztest vetik össze az osztálygyőztes címért. Az osztálygyőztesek közül a kiállítás végén kellett Fajtagyőzteseket választani. Egyéb Best in Show program nem volt.
Az állatok általános minősége és felkészítése igen jónak mondható. Kiemelném az alpakákat, ahol minden osztályban igen erős konkurrenciában kellett győztest választanom. Kiemelkedő volt a skinny-k minősége és létszáma (34 állatot neveztek!) is. Már számtalan színben mutattak be skinny-t, és minden osztályban voltak kiváló állatok.
Kellemes élmény volt kiváló szőrű és típusú rexeket és amerikai teddy-ket bírálni.
Köszönetet szeretnék mondani a klubnak a meghívásért, különösen Alexandra Belouszovának, aki a kiállítás fő szervezőjeként a teljes lebonyolítást intézte, emellett pedig a kiállítás egész ideje alatt tolmácsként is segédkezett nekem.
Hálás vagyok kedves barátaimnak, Irina Bileckayának és Marina Szergejevának, akik ismét segítettek nekem, hogy többet lássak a városból - így ez a hétvége is feledhetetlen élménnyé vált.
A Fajtagyőztesek:
REX:
Ljuba iz Strogino - vörös-fehér nőstény
Tenyésztő + tulajdonos: Lidia Lucenko

AMERIKAI TEDDY:
Pop Corn Dashing Through the Snow - arany-fehér nőstény
Tenyésztő + tulajdonos: Lilja Seneva
SVÁJCI TEDDY:
Galaxy from Cavy Dune - bézs-arany argente - arany - fehér nőstény
Tenyésztő + tulajdonos: Natalja Volkova

TEXEL:
Igruska iz Strogino - teknőc-fehér nőstény
Tenyésztő + tulajdonos: Lidia Lucenko



MERINÓ:
Sweet Heart Junix - teknőc-fehér hím
Tenyésztő + tulajdonos: O. B. Kovaleva
ALPAKA:
Beautyfly by Happy Dolls - arany-fehér nőstény
Tenyésztő: Sajben Szilvia
tulajdonos: Irina Biletzkaja

SKINNY:
Piki Kvik Vesta The Best - fekete-cser nőstény
Tenyésztő + tulajdonos: Irina Biletzkaja

Képek a kiállításról:
A kiállításon kiadott rozetták:

A serlegek:

A bírálatot folyamatosan nagy érdeklődés övezte. Az összes
leírás és összevetés hangosan történt, minden döntést indokolni kellett.
Alpaka fajtagyőztes-összevetés:

Skinny fajtagyőztes-összevetés:

Texel Fiatal Osztály Győztes: Sweet Heart Munise:

Texel Fiatal Győztes Hím: Berlin vom Hölkenbusch:

Merinó Felnőtt Osztály győztes: Candy-Candy:


Alpaka Felnőtt Osztály Győztes: Sant Kreal Neron:


Alpaka Nyírt Osztály Győztes: Riiseklanens Cole Carimas:

Amerikai teddy-k:


Rex Fiatal Osztály Győztes: Amazonka iz Presztizsa:

Rex Nyílt Győztes Hím: Tom iz Strogino:

Rex Nyílt Osztály győztesei: Tom és Ljuba iz Strogino:

Skinny Fiatal Osztály Győztes: Piki Kvik Ummi:

Skinny Kölyök Osztály Győztes: Piki Kvik Ruscus:

Néhány kép a városról:
Látkép a Moszkva folyóval:

Lomonoszov Egyetem:


Győzelem napi tűzijáték:




Egy templom a városban. Számtalan ilyet találni, ha az
ember gyalog indul felfedezni a várost. Mind gyönyörűen felújítva:

