Szentpétervár: 2008. március
You can find the English translation of the text here.
2008. márciusában ismét egy
orosz meghívásnak tehettem eleget: Mihail Anoshin, a szentpétervári Kisrágcsáló
Klub elnöke hívott meg, hogy bíráljam a tengerimalacokat a 2008. március 1-2-án
megrendezésre kerülő "Bioszféra Kupa" elnevezésű kiállításukon.
A klub honlapja:
http://www.shiks.spb.ru/
A kiállítás főszponzora a
Bioszféra cég volt. Ők biztosítottak szinte mindent a rendezéshez, a teremtől a
bírók ellátásáig. Mindkét nap számtalan programot, pl. vetélkedőket,
rajzversenyt is szerveztek a gyerekeknek. Itt szeretném megköszönni a cég
képviselőkének, Juliának, hogy háziasszonyként kedvességével, odafigyeléssel
kényelmesebbé tette a bírók munkáját.
A cég honlapja:
http://www.vaka.ru/
A kiállítás helyszínéül a Kirov gyár kiállítási csarnoka szolgált. Az állatokat a földszinten helyezték el, a bírálatokra a galérián került sor. A bírálatok a közönség elől nem voltak elzárva, azt a nézők és a tenyésztők szabadon követhették.
A Kirov gyár:

A kiállítási csarnok:

Mivel közel 100 tengerimalacot
neveztek, a bírálat délelőtt 11 órakor kezdődött, és a Best in Show eseményekkel
együtt este 9 óráig tartott. A kiállítási rendszer hasonló a miénkhez, néhány
különbség azonban van:
- az osztályok nincsenek nemenként szétválasztva
- a kölyök osztály győztese nem konkurál a Fajtagyőztes címért (ezt néhány
esetben nagyon sajnáltam!)
- csak két fajtacsoportot használnak: hosszúszőrűek és rövidszőrűek. (Az
utóbbihoz tartozik a svájci teddy és a szőrtelen fajták is.)
A kiállítási csarnok:


A kiállításon az összes nálunk ismert fajta képviseltette magát, és a minőségükkel is meg voltam elégedve. Ezen kívül módom volt először bírálni egy nálunk egyelőre ismeretlen szőrtelen fajtát is, a baldwint.
Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy sok kiállító érkezett Moszkvából is (kb. 700 km Szentpétervártól!).
Az eredmények:
Fajtagyőztesek:
ARSZ:
Aniana'S Marjorie, sáfrány nőstény (T: Katja Kivipuro, t: Anna Filatova)
ANGOL BÓBITÁS:
Svinburg's Zena, fekete nőstény (T+t: Nadya Konovalova)
AMERIKAI BÓBITÁS:
Snoop's Alex D, fekete hím (T: M. Aatela (Finno.), t: Nadya Konovalova)
ABESSZÍN:
Xabio z Westminsteru, teknőc-fehér hím (T: Petr Teiml (CZ), t: Mihail
Anoshin)
REX:
Love iz Strogino, vörös-fehér nőstény (T+t: Lidia Lucenko)
AMERIKAI TEDDY:
Caramel, bézs-fehér nőstény (T+t: Mihail Anoshin)
SVÁJCI TEDDY:
Tesei iz Cavy Duna, trikolór hím (T+t: Natalja Volkova)
SHELTIE:
Salamandra iz Ost House, teknőc-fehér nőstény (T+t: Tatjana Ostashevich)
KORONÁS:
MaJa1s Fan-Fan, fekete-fehér hím (T: MaJa1s (NL), t: Lidia Lutsenko)
PERUI:
Fort York Winddancer, himalája hím (T: Fork York (Can) t: Galina
Zsizsikina)
TEXEL:
Piki Kvik Italy, vörös-fehér nőstény (T+t: Irina Biletskaya)
MERINÓ:
Moe Solnoshko Zorro, fekete hím (T+t: Darya Kyazimova)
ALPAKA:
Malaxis Yanna, aranyaguti-vörös nőstény (T: Jens Lindgren (S), t: Elena
Beriashvili)
SKINNY:
Piki Kvik Arrow, kék-arany hím (T+t: Irina Biletskaya és Marina Sergeeva)
BALDWIN:
Snoop's Kutri Kulta, vörös-fehér nőstény (T: Minna Aatela (Finno.), t:
Julia Julia)
Best in Show:
BABY BIS:
Sakura Sweet Melody, aranyaguti-fehér koronás nőstény (T+t: Galina
Zsizsikina)
JUNIOR BIS (rövidszőrű):
Piki Kvik Arrow, kék-arany skinny hím (T+t: Irina Biletskaya Irina és
Marina Sergeeva)
JUNIOR BIS (hosszúszőrű):
Red Rock Intervention, aranyaguti-fehér koronás nőstény (T: Heather
Baskey (Can) t: Galina Zsizsikina)
BEST IN SHOW (rövidszőrű):
Aniana's Marjorie, sáfrány arsz. nőstény (T: Katja Kivipuro, t: Anna
Filatova)
BEST IN SHOW (hosszúszőrű):
MaJa1s Fan-Fan,
fekete-fehér koronás (T: MaJa1s (NL), t: Lidia Lutsenko)
Angol rövidszőrű Fajtagyőztes, Rövidszőrű BIS:



Fehér ARSZ kölyök (Satin Rouge tenyészet):

Angol és amerika bóbitás Fajtagyőztes:


Abesszín és amerikai teddy Fajtagyőztes:

Rex Fajtagyőztes:


Skinny Fajtagyőztes:

Sheltie, Kölyök Győztes: Tsernaya Maska iz Ost Housa (T:
Tatjana Ostashevich, t: Ljashenko):

Sheltie, Fiatal Győztes: Fidji iz Strogino (T+t: Lidia
Lutsenko)

Koronás Fajtagyőztes:

Perui Fajtagyőztes:

Texel Fajtagyőztes:


Alpaka Fajtagyőztes:



Alpaka, skinny és texel Fajtagyőztes:

Perui Bírálat:
Junior BIS (hsz.):
Hosszúszőrű BIS konkurrencia:


A Rövidszőrű BIS bírálata:

Egyéb programok:
A kiállításon más állatok is helyet kaptak. Érdekes volt
látni csincsillákat, egereket, hörcsögöket, mongol futóegereket. Sok patkányt is
kiállítottak, és itt láttam először egy számomra új futóegér-fajtát, amit a
helyiek egyszerűen "nagy futóegérnek" ("big gerbil") neveztek. Hasonlít a mongol
futóegérre, de annál sokkal nagyobbra, kb. patkány-méretűre nő, és egyelőre csak
az eredeti színben tenyésztik.
Nagyon szép, igen típusos törpe rókanyulakat és pl. törpe kosorrúakat láttam.
A szomszédos csarnokban
macskakiállítást tartottak, itt megcsodálhattam az orosz emberek hagyományos
macskaszeretetét, és sok különlegességet is láthattam.
(Itt jegyzem meg, hogy vendéglátóm, Olga is két igazi macska-különlegességgel
rendelkezik: egy szfinx és egy amerikai curl él nála. A szfinx
azonnal bizalmába fogadott, amikor otthon voltam, folyamatosan követett, és
mindig vele kellett foglalkoznom. A curl már visszahúzódóbban viselkedett, őt
leginkább csak egyszer-egyszer láttam átsuhanni a helyiségeken.)
A szfinx, aki miatt sokkal
jobban kedvelem a macskákat, mint eddig...

A macskakiállítás csarnokában kutyatenyészetek is bemutatkoztak, szintén különlegességekkel találkozhattam:
Basenji, amerikai pitbull terrier (itthon betiltva!), közép-ázsiai juhász (a kölykök egyszerűen fantasztikusak!), és az itthon egyelőre ismeretlen helyi törpekutya-fajta: a szentpétervári orchidea.
Közép-ázsiai kölykök:






Szentpétervári orchidea:

A látogatásom során két díszállat-boltot is módom volt felkeresni, az egyik egy bevásárló központban lévő kisebb bolt, a másik pedig egy hatalmas, különálló üzlet volt. Mindkét helyen óriási választék fogadott, és az állatok is minden tekintetben megfelelő elhelyezésben részesültek.
Városnézés:
Egy napom jutott a városnézésre is, ebben Kirill Bogachev segített.
Kirill és családja egyébként kiállítási minőségű mongol futóegereket tenyészt
több színváltozatban, de ők kifejezetten kutyás család is: dobermannjaik mellett
egy viszonylag új fajta, az amerikai meztelen terrier népszerűsítésének
elkötelezettjei (honlapjuk:
www.dogexpo.ru). Így amellett, hogy a nevezetességekről szóló beszámolóját
hallgattam, sok közös kutyás témát is találtunk.
Szentpétervár lenyűgöző város, csodálatos történelemmel és hihetetlen mennyiségű műemlékkel.
Egy kis ízelítő a városból:






















|
|